Dupla siker a Soft Nemzeti Csapatbajnokság 2015. döntőjében

2015. szeptember 26-án, szombaton a Wekerlei BSE klubhelységében lezajlott a Soft Nemzeti Csapatbajnokság 2015-ös idényének döntője. Klubunk hatalmas sikert aratva a hölgyek és az urak versenyében egyaránt elhódította a bajnoki címet.

A lányoknál az elődöntőben a Smile DC és az Újpalotai KDC csapata közül az utóbbi harcolta ki a jogot, hogy a döntőben megküzdhessen velünk a bajnoki címért. Együttesünk azonban túl nagy falatnak bizonyult számukra, így magabiztos játékkal a 2015. év Magyar Női Bajnoka a Győri DC csapata lett.

A Férfi I. osztály elődöntőiben mindkét esetben borult a papírforma. Pestújhely SC I. csapata a Soul DC I.-től szenvedett vereséget két mérkőzésen szoros küzdelemben. Nekünk még nehezebb volt a dolgunk a Sport DC együttese ellen. Három mérkőzésen, a végletekig kijátszva sikerült a döntőbe jutnunk, ahol a Soul DC I. csapat ellen kiélezett csatában 9-7, 9-8-al sikerült elhódítani a Magyar Férfi Bajnoki címet.

20150926_softcsdonto2015_600x338

A 2015. Férfi- és Női Bajnokcsapata. Balról jobbra: Raszler József, Füredi Balázs, Dianovszky László, Wachter Nikolett, Rucska József, Ihász Veronika, Vass Péter (csapatkapitány), Horváth Klaudia, Kovács Csilla, Mészáros Ferenc, Polgár Tibor. A csapat tagjai voltak, de a képen nem szerepelnek: Darányi Zoltán, Tóth József.

A döntő rövid krónikájához hozzátartozik, hogy Ihász Veronika a férfi- és női csapattal is bajnoki címet szerzet, Rucska József csapattársunk pedig a nap folyamán három kijátszást is sikerrel zárt: a Sport DC elleni mérkőzésen Mészáros Zsoltot és Mester Zoltánt győzte le, döntőben pedig egy bullos kiszállóval nyert Nagy Csaba ellen a bajnoki címért.