Soft NB 2017. I. forduló, Wekerke és Steel UP 2017. I. forduló, Csepel

Soft Nemzeti Bajnokság 2017. I. forduló

Mozgalmas hétvége áll a hátunk mögött soft és steel szakágban egyaránt, szombaton és vasárnap is tábla elé álltak versenyzőink.

2017. február 18-án, szombaton rendezték a Soft Egyéni Nemzeti Bajnokság 2017. évi idényének első fordulóját a Wekerlei BSE klubhelyiségében.

A hölgyeknél voltunk érintettek a küzdelmekben. Klubunk két kiválósága, a regnáló magyar bajnok Horváth Klaudia, és Kovács Csilla nevezett a 13 fős női versenyre, ami létszámban jelentősen meghaladta a tavalyit.

Forrás: Kovács Csilla facebook

Klaudia az előző évi szériát folytatva ismét az élen végzett, megelőzve Erdei Nórát (Sport DC) és Cserpes Ágnest (Újpalotai KDC). Csilla, elmondása szerint valahol a középmezőnyben zárta a napot, sajnos hivatalos ranglista még nincs, ezért pontosabb információt nem tudok. Gratulálunk a lányoknak és köszönjük, hogy méltón képviselték a Győri DC színeit! Folytatás április 22-én.

Az uraknál az I. osztályban a 24 nevezőből Takács Gábor (DÖ-MIK DC) végzett az élen, a II. osztályban 41 indulóból Túróczi Tamás (Wekerlei BSE) állhatott a dobogó legfelső fokára.

Steel Utánpótlás Bajnokság 2017. I. forduló

2017. február 19-én, vasárnap a Steel Egyéni Utánpótlás Bajnokság 2017. évi idényének első fordulójával Csepelen, a Széchenyi István Általános Iskolában folytatódott a program, ahova Tóth József csapattársunk vezetésével öt VASSGYÚRÓ utazott el. Csapatvezetőnk ligaforduló-győztes darts játékoshoz méltó pontosságú beszámolóját olvashatjátok a következőkben, Kelemen András büszke apuka fotóival illusztrálva, akinek köszönjük, hogy segített a fiatalok helyszínre juttatásában is.

Hétvégén rendezték az utánpótlás korú versenyzők számára a Nemzeti Bajnokság 1. fordulóját Budapesten. Egyesületünket 5 fiatal képviselte a megmérettetésen, ifjúsági korcsoportban a 37 fős mezőnyben.

Eredményeink:

Kelemen Dániel 2. lett, a döntőben Prés Nándortól kapott ki. Ellenfele ellenállhatatlan volt a döntőben. Dani 65,85-ös átlagával (9 nyilas átlag: 64,23) szemben 79,08-at (97,83) produkált, ez 0:4-es végeredményt jelentett 18,17,18 és 23 nyilas játékokkal.

Az elődöntőben Petrovics Bálint ellen 4:2-re nyert Dani, 66,45-ös átlaggal (76,59). -32,22,16,24,-23,20 nyilakkal.

A 4 közé jutásért Nagy Márk ellen 4:3-ra, kiélezett csatában nyert Dani. 65,64-es átlaggal (67,14) -22,24,24,-21,20,-20,18 nyilakkal.

8 közé jutásért Mikus Alex volt Dani ellenfele, akit könnyedén vert 4:0-ra.

A csoportból veretlenül, 4 db 2:0-ás győzelemmel jutott ki.

Hideg Soma 9. lett.

A csoportban 2:1-es győzelme mellé két 1:2-es vereséget szedett be, így csoport harmadikként jutott tovább.

A 16 közé jutásért Honti Márkot győzte le 4:2-re, majd a 8 közé jutásért a későbbi győztes Prés Nándor ellen szenvedett 4:0-ás vereséget.

Varga Bence 17. helyen végzett. Mindenki elismerését kivívva a csoportból harmadikként jutott ki, 2 győzelemmel és 2 vereséggel.

A 16 közé jutásért Varga Viktor ellen szenvedett 4:2 arányú vereséget.

Keresztény Dániel és Varga Tamás balszerencsések voltak a csoportküzdelmek során. Mindketten 2 győzelem mellett, 2 vereséget szenvedtek, de körbeverés végett, egymás elleni összevetésben alulmaradtak vetélytársaikkal szemben, így 4. helyen zártak csoportjukban és nem jutottak tovább.

A párosok vetélkedésében 25 páros kezdte a versenyt.

Keresztény Dániel és Hideg Soma végül az 5. helyen zárt. A 4 közé jutásért 2:3 arányban maradtak alul ellenfelükkel szemben.

Kelemen Dániel és Varga Bence első mérkőzésükön szintén 2:3 arányú vereséggel zártak így nem jutottak a 16 közé.

Gratulálunk a fiataloknak és sok sikert kívánunk a 2 hét múlva esedékes folytatáshoz!