MDL 2017. Döntő és II. Vass Péter Emlékverseny

A 2017. november 25-26.-i hétvégén a Pólus Üzletházban lezajlott a Magyar Darts Liga 2017. évi versenysorozatának döntője, valamint a II. Vass Péter Emlékverseny.

Az MDL Döntő szombaton délelőtt kezdődött a kvalifikációs körrel, ahol a 128-as főtáblára történő bejutás volt a cél. Szép számmal érkeztek versenyzők az ország minden pontjáról, így 16 csoportban indultak meg a küzdelmek. A csoportkörök első két helyezettje már a főtáblára került, a további 8 üres hely sorsáról egy 32-es egyenes kieséses szakasz döntött, emiatt erősen elhúzódott a verseny. A döntőre későn, 9 óra körül került sor Szabados Attila és Rucska József között. Józsi ellentmondást nem tűrően dobta a nyilakat, Attila játékán viszont érződött a sok várakozás hatása, be kellett érnie a dobogó második fokával.

Vasárnap rendeztük a II. Vass Péter Emlékversenyt. A váratlanul elhunyt barátunk és csapattársunk tiszteletére a helyszínen felállított emléksarok előtt lezajlott rövid megemlékezést tartottunk, majd átadtuk a győri liga házibajnokság díjait.

Ezt követően útjára is indítottuk az amatőrök küzdelmeit, amelyek vigaszágas rendszerben 3 nyert legig tartottak. Az igazolt versenyzők kicsit később álltak a táblák elé, ők 4 nyert leget játszottak egyenes kiesésben. Az amatőrök tornájára 63-an az igazoltra 50-en regisztráltak, amelyből szinte mindenki meg is érkezett a helyszínre. A kellemes hangulatú versengés végjátékára késő délután került sor.

Az amatőrök versenyében a dobogó legfelső fokára (a tavalyihoz képest egy helyet javítva) Szász Bence állhatott fel, Lakner Ferenc egy nagyon színvonalas döntőben maradt csak alul. A bronzérmet Wittenberger Sándor szerezte meg. Két különdíj is kiosztásra került: a legjobb ifi versenyző Kelemen Péter, a legjobb női versenyző Kiss Marianna lettek. A végső ranglista így alakult:

Az igazolt játékosok versenyét Rucska József nyerte, a második Kovács László lett. A két harmadik helyen Kovács Patrik és Devits Ádám osztoztak meg.

Mindenkinek nagyon köszönjük, hogy velünk töltötte a hétvégét! Külön gratulálunk a győzteseknek!

« A 2 »