MDL Győr 2018. II. forduló

Tegnap a Club Arénában 43 versenyző részvételével lezajlott a Magyar Darts Liga Észak-dunántúli régiójának második győri fordulója.
A végeredmény:
A győri liga szokásos időpontja, a tizedike utáni első csütörtök módosult a Nemzeti Ünnep miatt, ennek ellenére, vagy éppen ezért magasnak mondható 43 fő vágott neki a fordulónak. Nyolc csoportban kezdődtek meg a küzdelmek és a jelenlévők fegyelmezettségének köszönhetően elég gyorsan el is jutottunk az egyenes kieséses szakaszba. Innentől már én is nyomon követtem a mérkőzéseket, és lehet, hogy én vagyok túlzottan elfogult, de a korábbi évek ligáihoz mérten komoly javulást éreztem a játék színvonalában, legjobb 8-tól pedig kifejezetten jól szórakoztam és néha le-leesett az állam. A vérre menő párviadalok feszült helyzeteket-, a feszült helyzetek néha szemöldökráncolást okoztak, de ez része ennek a sportnak. Remélem, az érintetteknek sikerül ezen felülemelkedniük! A döntőbe két rutinos versenyző jutott be, akik közül most a zirciek kiválósága bizonyult jobbnak. Gratulálunk Kafunak a győzelemhez!

Házibajnokság aktuális állása elérhető >>ITT<< .

Mindenkinek gratulálunk és köszönjük a részvételt! A legközelebbi győri liga 2018. április 12-én (csütörtök) 18:00-kor lesz, helyszín: Club Aréna Steel Darts Club, Pólus Üzletház 9028 Győr, Külső Veszprémi út 2.