Szakmák Éjszakája 2018., Lukács Sándor Iskola Győr (Tóth József beszámolója)

Idén 2018. április 13-án, immár 3. alkalommal vettünk részt klubunk (Győri Darts Club) képviseletében a „Szakmák éjszakája” pályaorientációs rendezvényen a Lukács Iskolában.

A kapcsolat evidens, hiszen ebben az iskolában tanítok immár ötödik éve. Vallom, hogy nagyon sok tehetséges diák jár az intézménybe, mind közismereti, szakmai és sport vonalon. Büszke vagyok, amikor tanítványaink sikereiről beszélhetünk, többek között Hideg Somáról, mint kétszeres diákolimpia 2. helyezettről, vagy Horváth Gergő utánpótlás nemzeti bajnokságban elért sikereiről.

A „szakmák éjszakája” rendezvényen azért vagyunk jelen, hogy a sportágat népszerűsítsük és rávilágítsunk arra, hogy a gépészeti és mechatronikai szakok kiváló lehetőséget biztosítanak a fiataloknak kreativitásuk kiteljesítésére, akárcsak a darts. Feladatunk a matematikai kompetencia fejlesztési lehetőségeinek feltárása a darts sportágon keresztül és a játék sikerélményen alapuló megkedveltetése.

Örülünk neki, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is folyamatosan voltak érdeklődők standunknál, ahol Raszler József „Raszi” és Hideg Soma voltak segítségemre. A kihívást választóknak külön versenyt rendeztünk, ahol a kézügyesség mellett a fejszámolás gyorsasága volt a fő erény. Nagy szurkolások és izgalmak közepette, ebben Szollinger Dávid volt a legsikeresebb, Gál Lajos és Hoóz Márk előtt.

Gratulálunk nekik és bízunk benne, hogy kedvet kaptak a sportághoz!