Steel UP 2018. IV. forduló, Pécel

2018. május 13-án, Pécelen a Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnáziumban rendezték a Steel Utánpótlás Egyéni és Páros Bajnokság 2018-as évadjának negyedik fordulóját. Klubunkból Tóth József elnök úr és utánpótlás csapatvezető irányításával négy Vassgyúró utazott a helyszínre: Horváth Gergő, Kelemen Dániel, Kelemen Péter, és Varga Bence.

Következzen Tóth József csapatvezető beszámolója.

DOBOGÓ! DOBOGÓ! DOBOGÓ!

UTÁNPÓTLÁS NEMZETI BAJNOKSÁG IV. FORDULÓ – PÉCEL 2018.05.13.

A hétvégi utánpótlás bajnoki fordulóról 3 bronzérmet hoztak haza fiataljaink, ami nagyon szép eredmény. A versenyen ugyanúgy, mint legutóbb, Kelemen Peti, Varga Bence, Kelemen Dani és Horváth Gergő vettek részt. Kelemen Peti, Horváth Gergő és a Kelemen Dani – Horváth Gergő páros bronzéremmel zárták vasárnapi küzdelmeiket, Varga Bence pedig 4. lett a serdülők versenyében. Bravó! Bravó!

Ifjúsági versenyzőink 31 induló (a 2 leány ifjúsági versenyzővel kiegészülve ) közül most Dani került a nehezebb csoportba, ahol körbeverés után két társával még egyszer kellett játszania. Nagyon színvonalas meccsek után Dani maradt le a főtábláról, de párosban aztán vigasztalódhatott. Gergő némi szerencsével jutott tovább csoportjából. Az ő csoportjában is körbeverés alakult ki, de Gergő a csoportgyőztestől rabolt legnek köszönhetően továbbment. Ez után azonban szárnyakat kapott (köszönjük a versenyre meglepetésként betoppanó Darányi Zoli támogatását) és az elődöntőig menetelt. Itt aztán Katona Bencétől kapott ki, aki később a döntőben Szabó Dani ellen is diadalmaskodott. Győzelméhez gratulálunk!

A serdülőknél mindkét fiatalunk kitett magáért. Kelemen Peti három főági győzelem után zárt végül a harmadik helyen. Varga Bence kettő főági, majd három vigaszági győzelemmel ért oda a negyedik helyere, amivel az összetett versenyben fellépett a képzeletbeli dobogó alsó fokára. Péter a nagyon sűrű élmezőnyben szintén tartja pozícióját.

A párosok versenyének Dani és Gergő úgy állt neki, hogy közelebb szeretnének kerülni az élen álló pároshoz. Sajnos ez most nem sikerült, de a bronzérem is szépen csillog! Összetettben továbbra is a harmadik helyen állnak. Péter és Bence az első fordulóban szenvedett vereséget a Smile DC fiataljaitól, így most nem tudtak előrébb lépni!

Gratulálunk fiataljainknak! Most hosszabb pihenő következik az UP bajnokságban, de két hét múlva Győrben bizonyíthatnak a felnőtt mezőnyben! Hajrá Győri DC!