MDL Döntő 2018. és III. Vass Péter Emlékverseny

A hétvégén rendeztük a Club Arénában a Magyar Darts Liga 2018. évadjának döntőjét, és a III. Vass Péter Emlékversenyt.

Szombaton a Magyar Darts Szövetség szervezésében zajlott a Magyar Darts Liga Döntője. Délelőtt 10 órakor vette kezdetét a kvalifikáció, ahol a régiós listákról már bejutott 96 versenyzőhöz lehetett csatlakozni. A 32 kiadó hely kora délutánig el is kelt. Az első nap küzdelmeiben tőlünk Ihász Veronika, Darányi Zoltán, Füredi Balázs, Kelemen Dániel, Kelemen Péter, Tóth József, Mészáros Ferenc, Raszler József, Rucska József és Horváth Gergő voltak érdekeltek.

A legjobb négybe két Győri DC-s is bekerült. Sajnos, Veronika és Józsi pont egymás ellen vívták az elődöntőt, és Verocs ellenállhatatlanul játszva jutott a döntőbe. Józsinak a tavalyi győzelme után be kellett érnie a bronzzal. A fináléban Vera tovább folytatta a kiváló játékot, de még ez is kevésnek bizonyult. A végső győzelmet Major Nándor a kaposváriak kiválósága szerezte meg.

Vasárnap a családdal közösen rendeztük a tragikusan hirtelenséggel elhunyt csapattársunk emlékére, immár III. alkalommal a Vass Péter Emlékversenyt. Idén is szép számmal érkeztek nevezések mindkét kategóriába. Az amatőrök 67-en vigaszágas, az igazoltak 58-an egyenes kieséses rendszerben léptek dobóvonalhoz.

Későn délután alakult ki a végső sorrend mindkét versenyben.

Az amatőröknél a vigaszágról küzdötte vissza magát Dömény Dávid, és Szász Bencét, a tavalyi bajnokot a döntőben kétszer is legyőzve szerezte meg a győzelmet, valamint a család által felajánlott impozáns kupát.

Az igazolt sportolóknál a nemrég még a PDC színpadán játszó Kovács Patrik győzött. Jagicza Gábor szerezte meg az ezüstérmet. Ihász Veronika most egy bronzéremmel lett gazdagabb, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán Szabó Dániellel, a békéscsabaiak ifjú titánjával osztozott.

Részletes eredmények itt:

Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek! Remélem jól éreztétek magatokat és jövőre is találkozunk!

GALÉRIA:

« 1 A 3 »