Soft CSB 2019. I. forduló

Szombaton (2019. január 26.) elindult a Soft Nemzeti Csapatbajnokság 2019. évadja Vecsésen a József Attila Művelődési Házban. A bajnokság 4 forduló plusz döntő rendszerben kerül megrendezésre. A szokatlan helyszínt a Wekerlei klubhelység technikai gondjai indokolták. A Győri DC I. osztályú csapatát Rucska József csapatkapitány, Darányi Zoltán, Dömény Dávid, Raszler József és Takács Norbert alkották.

A csapatkapitány elmondása szerint jól teljesített a csapat, bár érezhető volt az év eleji forma. Nem sikerült mindenkinek oda helyezni a fókuszt, ahol egy első osztályú csapatbajnoki fordulón lennie kell, de kiemelte, hogy mindenki megpróbálta kihozni magából a maximumot. Ebben a fordulóban mi 3 mérkőzést játszottunk, de volt olyan csapat, amelyik négyet, ezért a bajnokság állása egyelőre nem tükrözi az erőviszonyokat. Az biztos, hogy a Pestújhely csapata idén is nagyon erős, és mivel ebben a fordulóban játszottunk ellenük, szükség lett volna mindenkitől még egy kis pluszra a győzelemhez, vagy a döntetlenhez. Józsinak emiatt van egy kis hiányérzete, a másik két mérkőzést, viszont magabiztosan hozta a csapat. Ez az év építkezésé lesz. Reméljük, az újak és a visszatérők is megtalálják a helyüket a csapatban! Szép volt srácok, gratulálunk! A következő forduló 2019. március 30-án.

Következzenek a részletek.

Győri DC – Aramis DC:

PSC – Győri DC:

Győri DC – VSE:

Az első forduló eredményei:

Az első forduló végeredménye és egyben a bajnokság állása: