Országos elismerés

Klubunk utánpótlás kiválósága, Kelemen Péter, a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2019” pályázat keretében, jó tanulmányi eredménye és a darts és asztalitenisz sportban elért sikereinek köszönhetően elismerésben részesült. Gratulálunk!

Darts versenyző leszek – A 2019-es év margójára

Szerző: Polgár Tibor

Azért tartottam fontosnak kiírni a nevem a cikk elejére, mert a következő sorok nem feltétlenül a Győri DC teljes tagságának véleményét tükrözik, csak az enyémet. Hét éve vagyok tag, és négy éve veszek részt a klub vezetésében is. Ez alatt nem lettem sikeres játékos, de számtalan élményt kaptam ettől a sporttól, ami ideköt. Tudom, hogy mit- miért, de nem tudom megvalósítani a tábla előtt, ezért nézem akkora élvezettel azokat, akik igen, és ezért tisztelem azokat, akik megpróbálják. A sikertelenség akár el is vehette volna a kedvem az egésztől, de hiszek benne, hogy kiváló játékosokat hozzásegíteni a sikerhez, legalább annyira nemes cél, mint világbajnoknak lenni valaha. Továbbra is hiszem, hogy minden perc, amit a tábla előtt töltök jobb játékossá tesz engem és ennyivel is nehezebben lépnek át rajtam azok akik el kívánnak jutni valahova, és hiszem azt is, hogy ilyen gondolkodással lehet kialakítani egy olyan közeget, ahol érdemes versenyezni és rákényszerít a folyamatos fejlődésre. Ezekkel a gondolatokkal kezdtem bele a 2019. évbe és most szeretnék visszatekinteni az eltelt esztendőre.

Tovább a folytatáshoz

Bajnoki címek és kiváló helyezések

Nem könnyű úgy összefoglalni az eredményeket, hogy az ember nincs ott a versenyhelyszínen, nem követi testközelből a történéseket és nem érzi, miként küzdenek csapattársai. Ennek ellenére próbálkoznak vele, az eredmény pedig mindig felemás. Én nem kívánom ezt az utat követni, vagy sokadszor leírni, hogy „nagy küzdelemben” vagy „megérdemelten” netán „erőn felül teljesítve” és legfőképpen nem, hogy „nem úgy jött ki a lépés”. Inkább megpróbálom megfogalmazni, hogy mit jelent nekem, hogy a háttérben segítve mégis részese vagyok annak, amit a Győri DC játékosai a táblák előtt elérnek, elértek, közben kitérek a sikerekre, amik az utóbbi hetekben tovább öregbítették egyesületünk hírnevét.

Tovább a folytatáshoz