Tegnap munka és a szokásos keddi edzés után holtfáradtan estem haza. Tottival és Raszival levezetésként még átbeszéltük a hétvégi veszprémi verseny tanulságait, közben láttuk a facebookon, hogy vigaszágról a döntőben vagytok. Az előszobában csöngött a telefonom: Rucska József, olvastam a kijelzőn: ez most vagy megvan, vagy nincs. Józsi hatásvadászul lassan indított, ebből már sejtettem, hogy inkább az előbbi, meg hallottam is a háttérben, hogy hepajoztok, úgyhogy mielőtt kimondta volna biztos voltam benne, hogy behúztátok. Nem lepett meg. Tudtam, hogy képesek vagytok rá. Mentem a laptopomhoz, hogy belenézzek a közvetítésbe, és keressek valami olyan képet, amit fel lehet tölteni a csoportba, kitettem, írtam hozzá két sort. Azonnal záporoztak a likeok meg a gratulációk és miközben hallgattam a pittyegést, visszanéztem a 2016-os horvátországi cikket. A tavalyi sem lehetett egy könnyű menet, de címvédőként, ilyen elvárások mellett fel sem tudom fogni hogy bírtátok. Még egyszer őszintén gratulálok, és sok sikert az EB hátralevő részére!