Dreher MDL 2020. Győr VIII. forduló

Tegnap a Club Arénában 30 versenyző részvételével lezajlott a Dreher Magyar Darts Liga 2020. Észak-dunántúli régiójának nyolcadik győri fordulója.

A végeredmény a Magyar Darts Szövetség adatbankjának köszönhetően elérhető >>ITT<<.

Átlagosnak mondható harminc indulóval vágtunk neki a győri liga nyolcadik, egyben záró fordulójának, komoly játékerőt képviselő mezőny jött össze. Nyolc csoportban kezdték meg a srácok a küzdelmeket, amelyek között egyik sem volt könnyűnek nevezhető. Fegyelmezetten és gyorsan, alig két óra alatt lezajlottak a csoportmérkőzések. Két továbbjutó volt mindegyik csoportban, tizenhatos főtáblával folytattuk az egyenes kieséses szakaszban. Az online közvetítésben remek mérkőzéseket követhettünk, először Ihász Veronikától láthattunk egy egészen kiváló teljesítményt, utána ifj. Sárai Levente kápráztatott el bennünket, majd a döntőben Bagi János játékát csodálhattuk. A Sport Hotel DC utánpótlás-korú játékosának, ifj. Sárai Leventének menetelését külön szeretném kiemelni. Nagyon nehéz ágon küzdötte el magát a döntőig, először Rucska Józsefet, utána Ihász Veronikát búcsúztatva, az elődöntőben pedig csapattársát, Perle Gyulát múlta felül. A döntőben az ifjú tehetség a Pestújhelyi DC rutinos dobójával, Bagi Jánossal csapott össze és kettejük ütközetéből ezen az estén a rutinosabb diadalmaskodott, de Janinak rendesen meg kellett izzadnia az utolsó győri forduló bajnoki címéért. A másik bronzérem is a Sport Hotel DC-é lett, Bognár István vihette haza.

Lezárult házibajnokságunk, aminek díjátadóját majd a 2020. november 28-án megrendezésre kerülő Vass Péter Emlékverseny megnyitójával egy időben tartjuk meg. Ezzel a rendezvénnyel kapcsolatban is rövidesen felkerül honlapunkra és közösségi oldalunkra minden információ.

Házibajnokság végeredménye  elérhető >>ITT<< .

Mindenkinek köszönjük a részvételt! Sok szeretettel várunk benneteket jövőre is!