Hazai hírek kategória bejegyzései

A dartsélet hazai eseményei.

Diákolimpia 2018.

Az idei tanévben a legfontosabb változás az volt, hogy az iskoláskorúak versenye visszakerült a Magyar Diáksport Szövetség égisze alá. A résztvevők számáról nincs pontos információnk, mint ahogy a végeredmények sem kerültek még hivatalosan közlésre, így azokat később tudjuk pontosítani.

Tovább a folytatáshoz

Városi és országos elismerés a klubnak

A múlt héten két rendezvény is rámutatott arra, hogy klubunkat Győrben és Magyarországon is jegyzik. A figyelmet elsősorban lányaink kiemelkedő teljesítménye érdemelte ki, de az I. Győri Sportbálra, mint klubot, sportolókat és vezetőket együtt hívtak meg, ezzel elismerve a munkát, amit minden klubtag közösen végzett a 2017. esztendőben.

Tovább a folytatáshoz

Steel UP 2018. I. forduló, Csepel

2018. február 17-én Csepelen a Széchenyi István Általános Iskolában rendezték a Steel Utánpótlás Egyéni és Páros Bajnokság 2018-as évadának első fordulóját. Klubunkból Raszler József irányításával és Varga László vezetésével hat Vassgyúró utazott a helyszínre: Hideg Soma, Horváth Gergő, Kelemen Dániel, Kelemen Péter, Keresztény Dániel és Varga Bence.

Tovább a folytatáshoz